Akarod tudni, milyen jövőhöz vezet a jelened?

Képzeljük el a következőt: egy 16-17 éves fiatalt leültetünk egy számítógép elé. A gépen futó program kérdéseket tesz fel neki. Viszonylag sokat. A kérdések egy része a családi háttérre irányul. Milyen a szülők egészségi állapota? Milyen súlyos, krónikus betegségek fordultak elő a családban? Milyen életmódot folytatnak a szülők? Mekkora a családon belüli harmónia, összetartás, egymás támogatása?

Ezután jönnek a fiatal jelenlegi életvitelére vonatkozó kérdések: Hogyan táplálkozik? Mennyit mozog, sportol? Pihen-e eleget? Mennyire érzi stresszesnek az életét? Mennyi édességet eszik, fogyaszt-e alkoholt, dohányzik-e, esetleg valami még ennél is rosszabb…?

 

Végül következnek a jövőre vonatkozó kérdések. Milyen az értékrendje, mit tart fontosnak az életben? Mennyire optimista a jövőjét illetően? Vannak-e céljai? Ha igen, milyen jellegűek? Mik a vágyai, miben hisz, milyen áldozatokra érzi késznek magát és mi az, amiből nem hajlandó engedni?

Miután minden kérdést megválaszolt, készítünk róla jó pár fényképet. Különböző szögekből, különböző testhelyzetekben és ha megoldható, néhány különböző helyszínen. Miután ezzel is megvagyunk, hangmintát is kérünk tőle. Nem kell sok, elég, ha néhány mondatot rögzítünk.

Ezzel letudtuk az adatgyűjtést. Most jön az adatok feldolgozása. Mindent betáplálunk egy speciális programba, majd megvárjuk, míg az elvégzi a dolgát. És amikor elkészült, jöhet a varázslat!

Egy VR (virtuális valóság) sisakot adunk a fiatalra. Ő pedig megpillantja saját magát, ahogy ott áll, vele szemben. 30 évesen. Majd az idősebb hasonmás megszólal.

Természetesen a saját, idősebb hangján. Elmondja, milyen egészségi állapotban van. Ugyan még csak 30 éves, de máris magas vérnyomással, állandó fejfájással és egy kialakulóban lévő cukorbetegséggel küzd. El van hízva, néhány lépcsőfok után is kapkodja a levegőt és időnként fájnak a térdei.

Aztán a program átvált az 50 éves hasonmására. A 30 éves korából származó problémák még mindig vele vannak, de közben társult hozzájuk egy reflux, egy szívbetegség és egy krónikus prosztata gyulladás is. A térdei már nemcsak időnként fájnak és már nemcsak a térdei. Se közelre, se távolra nem lát rendesen és már rég beletörődött abba, hogy gyógyszereken kell leélnie a hátralévő életét.

Újabb váltás, ezúttal a 70 éves hasonmása áll előtte. Pontosabban ül, mert állni már nagyon nehezére esik. Reszelős, elcsukló hangon meséli, hogy néha vannak jobb napjai is. De a többit a fájdalom tölti ki, amit fájdalomcsillapítókkal próbál karban tartani. Viszonylagos sikerrel, mert úgy tűnik, a szervezete egy idő után hozzászokik az éppen aktuális szerhez, így az már nem fejti ki a hatását. Legalábbis a fájdalomra. Az emésztésére, a látására annál inkább. És a szédülés is kitartó mellékhatás. Úgyhogy leginkább ücsörög. És azon gondolkodik, hogy ha annak idején, fiatalkorában jobban megbecsüli az egészségét, talán most nem tartana itt.

Persze ez nem a jövő megkérdőjelezhetetlen predesztinálása, csak egy valószínűség. De ezzel együtt is: mennyire impresszív lehet találkozni az idősebb énünkkel és szembesülni mindannak a következményeivel, amit a múltjában követtünk el ellene?

Úgy hangzik, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből idéztünk volna? A helyzet az, hogy bár ilyen alkalmazás létezéséről nem tudunk, valójában minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy elkészítsük. De tényleg minden. A technika már nem akadály, csak a vállalkozó szellem hiányzik.

Miért írtuk le mindezt? Leginkább azért, hogy megmutassuk: mennyire kreatívan alkalmazható a VR az oktatásban. A technológia hihetetlen lehetőségeket rejt magában és tényleg csak rajtunk múlik, milyen mértékig aknázzuk ki ezeket. A fent leírt alkalmazás még pont nem létezik, de egy sor másik már igen. És napról-napra születnek újabbak.

A VR nagyon változatosan alkalmazható, de az egyik legizgalmasabb ezek közül nyilvánvalóan a szimuláció. Amikor olyan élethelyzeteket modellezünk vele, amelyek a valóságban vagy nem kivitelezhetők (mint az időutazás) vagy túl költségesek, esetleg bonyolultak lennének.

A VR elsődleges funkciója nem a szórakoztatás, hanem olyan dolgok, helyzetek életre keltése, amelyeket amúgy csak elképzelni tudnánk. És bár a képzelet az ember talán legértékesebb képessége (de mindenképpen dobogós), van, amikor a megjelenítés, a valósággal teljesen összetéveszthető ábrázolás nagyobb értékkel bír. Mint amikor a saját lehetséges jövőnkkel szembesülünk. Hogy aztán újragondoljuk a jelenünket.

De nem fogja a VR tönkretenni az emberek képzelőerejét? Érdekes kérdés. Annak idején Platón is erős kritikával illette az írást és az olvasást, mondván, hogy tönkreteszi az emberek memóriáját. Ma már tudjuk: tönkre nem tette, legfeljebb megváltoztatta. Valószínűleg így lesz a virtuális valósággal is. Nem öli meg a képzelőerőnket, csak másképp fogjuk használni.

Ha érdekli, milyen módon alkalmazható a virtuális valóság már most az oktatásban, vegye fel velünk a kapcsolatot! A technológia csak akkor fenyegető, ha nem ismerjük. Minél inkább megértjük és megtanuljuk használni, annál jobb barát válik belőle.